Köszöntő

Oda tartozol, ahol szeretnek.” /Cassandra Clare/

 

Szeretettel üdvözlöm honlapunkon!

 

Minden látogatónak örülünk, akinek ezúton bepillantást adhatunk a Gyermekvédelmi Központ Somogy Vármegye gondoskodásában nevelkedő gyermekek, fiatalok és a gyermekotthonainkban, lakásotthonainkban dolgozó szakemberek hétköznapjaiba. Szívesen tárjuk fel erősségeinket, nehézségeinket, az üdítő fotókban megörökített hétköznapi és ünnepi pillanatainkat, büszkeségeinket.

A nagy múltú jogelőd intézményekkel rendelkező Gyermekvédelmi Központ Somogy Vármegye jelenleg a megye 9 településén öt gyermekotthonban és hét lakásotthonban gondoskodik a gyermekvédelmi szakellátásba került, nevelésbe vett 0-18 éves kor közötti kiskorúakról és a nagykorúsága után utógondozói ellátásban részesülő fiatal felnőttekről. Tesszük mindezt a vonatkozó jogszabályokban, elsődlegesen a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény és a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről rendelkező 15/1998. (IV. 30.) NM rendeletben foglaltak szerint. Gyermekeink számára teljeskörű otthont nyújtó ellátást biztosítunk, amelynek keretei között gyermekvédelmi szakembereink kiemelt figyelmet fordítanak a gyermekek érzelmi és fizikai biztonságára, a tanulási hátrányok ellensúlyozására, a kortárs kapcsolatokra és a tehetséggondozásra, ezzel egyidejűleg az élet minden területén az önálló életre nevelésre, felkészítésre. Tevékenységünkben igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy egyfajta helyettesítő védelmet, gondoskodást nyújtva, a vérszerinti családban élő kortársakhoz hasonló lehetőségeket teremthessünk intézményi keretek között a gyermekeink, fiataljaink számára.

Ebben évtizedek óta kiemelt segítőtársunk a térség számos nonprofit és üzleti szervezete. A mecenatúra szinte egyidős a gyermekvédelemmel, és mi mindig örömmel állapíthatjuk meg, újra és újra magas az önként támogató vagy kérésre segítő szervezetek száma.

Mondjuk sokszor: a gyermekvédelmi szakellátás rendszere egy nagy team-munka. Bizony  valóban, ez egy óriási team, hiszen az ágazat irányítás felelős vezetői, a fenntartó, az intézmény munkatársai és nagy örömünkre a szakszolgáltatási, a közoktatási,  az egészségügyi és a gyermekjóléti társszervezetek képviselői mind-mind összhangot teremtve együtt keresik a gyermek legjobb érdekének érvényesítését. Ebben a kölcsönösen sok szálon átszőtt team-munkában a mi szerepünk az, és egyben a legfontosabb: olyan helyet, életteret teremteni a gyermekotthonainkban, lakásotthonainkban, ahol minél inkább jó gyereknek lenni, ahol gondoskodás, törődés és szeretet bújócskázik nap mint a nap a gondok, a tennivalók, a dokumentációs kötelezettségek néha fekete-fehér feladatsorai között.

E cél legteljesebb eléréséhez szeretnénk szeretetünk és tudásunk javát adni a gondoskodásunkba került gyermekeknek.

Köszönöm, hogy honlapunkat böngészi, visszavárjuk legközelebb is!

 

Csatos Zsuzsanna

intézményvezető

Legfrissebb híreink

Mesztegnyői gyermekek a jégkorong-szurkolók között

2023-11-30

Az Erste Bank hiánypótló, ún. „pénzügyi patrónus” témakörben megvalósult képzési programjának keretei között munkatársainknak sikerült hozzájutnia olyan lehetőséghez, amelynek eredményeként a böhönyei Pitypang Lakásotthonban nevelkedő gyermekek életükben először lehettek részesei jégkorong mérkőzésnek.

A Szociális Munka Napja ünnepén – szeretetvendégség és elismerések

2023-11-15

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Somogy Vármegyei Kirendeltsége és a Gondviselés Integrált Szociális Intézmény Somogy Vármegye meghívására, a Szociális Munka Napja és a segesdi intézmény 70 éves fennállásának évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen vehettek részt november 10-én a megye szociális és gyermekvédelmi intézményeiben dolgozók.

Őszi kertgondozás és zselici túrák a Nyár Gyermekotthonban

2023-11-14

A programokban gazdag nyári hónapok után ugyancsak mozgalmas napokat élt a kaposvári Nyár Gyermekotthon közössége októberben, novemberben is.

Első találkozás a jégkoronggal

2023-11-05

Intézményünk több munkatársa és gyermekotthona is részesévé vált az Erste Bank hiánypótló, ún. „pénzügyi patrónus” témakörben megvalósuló képzésének.

„Körbejár a fakanál” - „Ízkavalkád a Királyi szakácsok földjén” - XVI. Gyermekotthoni Kisszakácsok Országos Főzőversenye Nagyszakácsiban

2023-11-02

Az országos, tradicionális rendezvény a Gyermekvédelmi Központ Somogy Vármegye egyik legszebb, legérdekesebb, több mint másfél évtizedes hagyományát követő eseménye.

XXII. Pék Hagyományőrző Verseny - Budapest

2023-10-16

2023. október 14-én került megrendezésre XXII. alkalommal a Pék Hagyományőrző Verseny Budapesten, a Közép-magyarországi ASZC Pesti Barnabás Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskolában.

Áprilisi kirándulások a Kékmadár Gyermekotthonban

2023-04-11

A nagybajomi Kékmadár Gyermekotthon Vadkörte csoport minden tagja kiránduláson vett részt április derekán.

Márciusi Lelki Délután a Kékmadár Gyermekotthonban

2023-03-29

A nagybajomi Kékmadár Gyermekotthonban március 29-én a nagyböjt időszakában immár második alkalommal került megrendezésre a Lelki Délután az intézmény valamennyi dolgozója részére.

Ice Kingdom - Jégkirályság a Fővárosi Nagycirkuszban

2023-03-11

Az intézmény egyik legkiemelkedőbb támogatójának, a Gattyán Alapítvány munkatársainak köszönhetően, jégvarázslat bűvöletének részesei lehettek Gyermekvédelmi Központ Somogy Vármegye gondoskodásában nevelkedő gyermekek.

Bogdán Rebeka szalagavatója

2023-03-01

Bogdán Rebeka 11. osztályos, végzős tanulónk szalagavató ünnepsége, amelyre a csoportban dolgozó nevelők is elkísérték.