Márciusi Lelki Délután a Kékmadár Gyermekotthonban

Címkék: Híreink

A nagybajomi Kékmadár Gyermekotthonban március 29-én a nagyböjt időszakában immár második alkalommal került megrendezésre a Lelki Délután az intézmény valamennyi dolgozója részére.

A programon meghívott vendégként vett részt Rozgonyi Emőke, a Nagybajomi Református Egyházközség református lelkipásztora. Bevezetésként, ráhangolódásként kis játékkal indult a délután, melynek lényege az volt, hogy a keresztneve kezdőbetűjével mindenkinek sajátmagáról mondott egy pozitív tulajdonságot. Ezt követően gitár kíséretében közös egyházi énekeket énekeltek, majd Emőke hozott bibliai történetei kiválasztásra került egy jelenet, amit a kézzel készített bábokkal közösen jelenített meg a csoport. A program folytatásaként elkészítették Jézus Krisztus sírjának és feltámadásának helyét. Minden dolgozó választhatott magának egy kisebb követ és Emőke kérésére gondolnia kellett valamire, aminek a terhét letenni szeretné. Ezeket a köveket végül elhelyezték a közösen elkészített „Jézus sírjánál”.

Mindenkinek sikerült a várt, egyfajta átszellemülés a foglalkozás végére, majd közös imádsággal zárták a délutánt. A továbbiakban kötetlen beszélgetés keretei között a csoportok saját sütésű, különböző ízesítésű kalácsaiból fogyasztottak az eredményes lelki gyakorlat résztvevői.

 

received_1156080809121483.jpegreceived_1180952879282409.jpegreceived_155890770748527.jpegreceived_268626375495141.jpegreceived_916698506324566.jpegreceived_968990354536605.jpegreceived_979548896365581.jpeg