Nyugdíjas találkozó a Kékmadár Gyermekotthonban

2016. 09. 08-án a Kékmadár Gyermekotthonban nyugdíjas találkozóra került sor. A helyszín a gyermekotthon udvara volt. Nagy örömünkre szolgált, hogy a meghívottak 95 %-a elfogadta meghívásunkat. Mindez mellé az égiek is kegyesek voltak hozzánk, hiszen a kellemes időjárás nagyban hozzájárult a szabadban történő megvalósításhoz.

A vendégek megérkezését követően a köszöntés után ünnepi műsorral készültek ellátottaink. Ezután az intézményben élő gyermekek adták át az ajándékokat (kalap formájú, színes tűpárnák), amelyet a kézműves szakkör keretén belül készítettek. Az ajándék mellé egy szál virággal kedveskedtünk. Az intézmény dolgozói bográcsban készült pincepörkölttel  és süteménnyel vendégelték meg a meghívottakat, majd lehetőséget kaptak a résztvevők a gyermekotthon lakóegységeinek megtekintésére. Jó hangulatban telt a találkozó, bízunk benne, hogy hagyományt teremtve, az idősek világnapja alkalmából, évente sikerül megrendezni.

„Minden nemzedék élete olyan kicsit, mint a homokóra. A homokszemek előbb-utóbb mind lefutnak, a felső részből az alsóba. Mindegyik máskor. Mindegyiknek saját története van, de egyik homokszemnek sincs története a többiek nélkül. Sem azok nélkül, akik felül vannak, sem azok nélkül, akik alul vannak.”

Címkék: Ünnepnapok


Vissza az előző oldalra