A Rotary Club adománya és Mc’Donalds-meghívása a gyermekotthonokban élő gyermekeknek, fiataloknak

A Rotary szervezete egy amerikai ügyvéd, Paul Harris vezetésével jött létre 1905-ben azzal a céllal, hogy „különböző foglalkozású emberek fogjanak össze egymással, a barátság és a humanizmus jegyében, szaktudásuk és lehetőségeik révén segítsék egymást és rászoruló embertársaikat”.

 

IMG_20190614_164610.jpgIMG_20190614_165459.jpgIMG_20190614_165558.jpgIMG_20190614_165906.jpgIMG_20190614_165927.jpgIMG_20190614_175328.jpg

 

A Rotary szervezete egy amerikai ügyvéd, Paul Harris vezetésével jött létre 1905-ben azzal a céllal, hogy „különböző foglalkozású emberek fogjanak össze egymással, a barátság és a humanizmus jegyében, szaktudásuk és lehetőségeik révén segítsék egymást és rászoruló embertársaikat”. – olvasható a Rotary Club bemutatkozó soraiban. A ma már kontinenseken átívelő szervezet első magyarországi klubja 1925-ben alakult meg, majd sok évi kihagyás után, 1989-ben alakult újjá. Országszerte mintegy 50 egyesület működik, tagjainak száma már meghaladta az 1200-as létszámot.

Ezúttal az intézményünk felé fordult a szervezet vezetőinek figyelme, ugyanis egy országos kezdeményezés részeként, június 14-én a kaposvári Zita Speciális Gyermekotthonban adtak át 50.000,- Ft értékű élelmiszer adományt. A Rotary győri egyesületének tagja, Heitter Péter  közreműködésével megvalósult kezdeményezéshez kapcsolódóan, Ladiszlai Pfeiffer Géza, a Rotary Club Kaposvár Egyesületének elnöke, további ajándékként mintegy 100, gyermekotthonban, lakásotthonban nevelkedő gyermeknek, fiatalnak szóló meghívást adott át, egy több fogásos McDonald’s menü elfogyasztására. A három kaposvári gyermekotthonból, a nagybajomi Kékmadár Gyermekotthonból, a szennai, a somogyjádi és az osztopáni lakásotthonainkból érkező gyermekcsoportjaink külön-külön maguk választhatták ki, melyik időpontban keresik fel a közkedvelt gyorséttermet.

Az országos kezdeményezés eredményeként Somogy megyén kívül számos megye is részese lehetett a rendhagyó jubileumi akciónak, amelynek eredményeként mintegy félmillió Forint nagyságrendű támogatással segítik a hátrányos helyzetű kiskorúakat. A humanitárius egyesület tíz éves évfordulója kapcsán, egy az ország jelentős területén átívelő kerékpár-túra is kíséri a programot. A köztiszteletben álló, az államkincstárból nyugdíjba vonult dr. Laczó Bálint vállalta azt, hogy kerékpárral kíséri végig az adomány-útvonal állomásait. Győrből indulva, június 13-ától kezdődően tíz napon át több mint 1000 km-t tesz meg, Veszprém, Szekszárd, Baja, Szeged, Kecskemét, Szolnok, Eger, Szentendre és Tatabánya térségén áthaladva. A program gazdái olyan célállomásokat választottak ki, amelyek térségében jelentős a gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedő kiskorúak száma, és amely megyékben Rotary Club is működik.

A Rotary Club Kaposvár Egyesület a pécsi társszervezet ösztönzésére 2010-ben alakult meg. Megalapítása óta számos hiánypótló tevékenységet vállalt, kiemelten a hátrányos helyzetű diákok és családok támogatása terén, példaként nyelvvizsgák finanszírozásával, üdültetéssel, tűzifa akcióval. Mindezen túl Somogy  kulturális életében is részt vállalt, egyebek között a megye hivatásos és amatőr festőinek szponzorálásával.

kontinensen működött a szervezet. Az első magyarországi klub 1925-ben alakult, majd hosszú kihagyás után, 1989-ben újjáéledt a kezdeményezés hazánkban. Országszerte 49 egység működik, hozzávetőlegesen már 1200 tevékeny tagot tudhat maga mögött.

 

Rotary Club meghívó levele (61885 bájt)

 

 

Címkék: Támogatás


Vissza az előző oldalra