Köszönet Katica Tanya Élményközpont támogatásáért

Címkék: Támogatás

Köszönet a patcai Katica Tanya Élményközpont egy évtizedes múltra visszatekintő támogatásáért

 

Köszönet 1 - 2018.12.14..jpg

 

Köszönet a patcai Katica Tanya Élményközpont egy évtizedes múltra visszatekintő támogatásáért

Egy hóesésbe fordult decemberi napon, a kaposvári Befogadó Otthonban húsz fős csoportjának kért nevelőjük lehetőséget arra Handó Jánostól, a már akkor ismert és kedvelt patcai Katica Tanya Élményközpont tulajdonosától, ügyvezetőjétől, hogy meglepetés ajándékként hadd töltsenek el egy ajándék-délutánt az ünnepre készülő gyerekek. Az a délután felejthetetlen meglepetést jelentett a növendékeknek. Néhány hónappal később, Handó János jelentkezett és tájékozódólag kért kis a Somogy megyei gyermekvédelmi szakellátás rendszeréről, az itt nevelkedők mindennapjairól. A beszélgetés végén azzal köszönt el, hogy akkortól kezdve, „a megye gyermekotthonaiban, lakásotthonaiban és nevelőszülői hálózatában élő kiskorúak és utógondozói ellátásban részesülő fiatal felnőttek, kísérőikkel, minden nyáron egy-egy teljes ajándék-napot tölthetnek el nálunk”. Ennek már tíz éve – azóta nyaranta hét-nyolcszáz vendéget fogadnak az intézményünk részéről.

Handó János, Handó Eszter és munkatársaik példaértékű hozzáállását, támogatását, az évtizedes együttműködést az intézmény-vezetés egy emlékplakett formájában is szerette volna megköszönni. Az Igazgató Asszony nevében, december 14-én Szente Róbert, a kaposvári Gyermek- és Utógondozó Otthon szakmai vezetője és Pandur Annamária, a Befogadó Otthon nevelője adták át a jubileumi emlékplakettet, valamint a Nagyszakácsi Gyermekotthonunk munkatársai és növendékei által összeállított ajándékcsomagot. örömmel adták át azokat a szép és kedves gyermekrajzokat is, amelyeket a gyermekotthonokban és a nevelőszülői családokban élő gyermekek az idei nyáron szerzett emlékeik alapján készítettek el.