Tűzmadár Vers- és Mesemondó Verseny - Nagyszakácsiból Bécsig

Címkék: Programok

Mátyás király szellemisége, az utókorban is méltatott jótettei, talán örökérvényű gondolatai elevenedtek meg Nagyszakácsiban, ahol március 23-án került megrendezésre a több mint másfél évtized múltra visszatekintő vers- és mesemondó verseny.

 

IMG_5017.jpgIMG_5018.jpgIMG_5121.jpgIMG_5122.jpgIMG_5123.jpgIMG_5130.jpg

 

Mátyás király szellemisége, az utókorban is méltatott jótettei, talán örökérvényű gondolatai elevenedtek meg Nagyszakácsiban, ahol március 23-án került megrendezésre a több mint másfél évtized múltra visszatekintő vers- és mesemondó verseny.

A gyermekotthonainkból, a lakásotthonainkból, valamint a nevelőszülői hálózatból az idei évben 45 gyermek és fiatal jelentkezett a Tűzmadár Vers- és Mesemondó Versenyre, ami a versenyzőknek megmérettetés, az őket kísérő, felkészítő munkatársaknak pedig ajándék volt. Az egész kicsi gyerekektől a kamaszkorúakon át a fiatal felnőttek korosztályáig, sok rátermett, értékes produkcióval lepték meg a zsűri tagjait és a közönséget. Az idei évben valóban rendhagyó téttel is szolgált a rendezvény, ugyanis a zsűri által a legkiemelkedőbbnek ítélt gyermekek belépőt nyertek egy nemzetközi, Bécsben rendezendő versenyre, amelyre a Bécsben élő magyar pedagógusok szervezete hívta meg a dobogós helyezetteket.

A zsűri elnökeként Lőrincz Sándor, a fenntartó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósága Somogy Megyei Kirendeltségének társadalmi kapcsolatokért felelős referense értékelte a vers- és mesemondók elért eredményét. Minden résztvevők emléklapban, a dobogós helyezettek pedig méltó oklevélben és értékes ajándékcsomagokban részesültek. Az intézményünk életében is az egyik legnépszerűbb, legértékesebb tehetség-rangadó gondos házigazdái, Boór Lászlóné és Krénusz István, a Nagyszakácsi Gyermekotthon és a mesztegnyői, böhönyei, kéthelyi lakásotthonok munkatársainak segítségével profi módon teremtette meg a gördülékenyen, színvonalasan megvalósult rendezvény háttérmunkálatait. Támogatóként a nagyradai székhelyű Kis-Balaton Civil  Egyesület nyújtott további segítséget. Az irodalom kedvelő gyermekek és fiatalok közül nem volt egyszerű kiválasztania az objektív zsűrinek a legügyesebb szavalókat és versmondókat, és nem véletlen, hogy több különdíj is megítélésre került.

 

A verseny eredményei a következők.

Alsó tagozatos korosztályban – mesemondás kategóriában:

I. Kovács Ivó Milán, II. Kovács Kristóf (Nagyszakácsi Gyermekotthon)

Alsó tagozatos korosztályban - vers kategóriában:

I. Farkas Barnabás (osztopáni lakásotthon), II. Bogdán Roxána (nagybajomi Kékmadár Gyermekotthon), III. Varga Máté Szabolcs (öreglaki nevelőszülői család), Különdíj: Bogdán Melissza (nagybajomi nevelőszülői család)

Felső tagozatos korosztály -  mesemondás kategóriában:

I. Orsós Katalin (mesztegnyői nevelőszülői család), Bozsoki Csilla és Bozsoki Tünde (nagybajomi nevelőszülői család), II. Magyar Roxána (nagybajomi Kékmadár Gyermekotthon), III. Orsós József (somogyjádi lakásotthoni egység), Különdíj: Orsós Sándor (mesztegnyői nevelőszülői család)

Fiatal felnőtt korosztályban – mesemondás kategóriában:

I. Dörömböző Krisztina (nagybajomi Kékmadár Gyermekotthon), II. Fidler Krisztina (nagybajomi Kékmadár Gyermekotthon), III. Tinó Kamilla (Nagybajom- -Kékmadár);

Fiatal felnőtt korosztályban – vers kategóriában:

I. Németh Roland (kaposvári Gyermek- és Utógondozó Otthon), Különdíj: Bodai Erika (böhönyei lakásotthoni)

A következő állomásra, Bécsbe, a Mátyás emlékév alkalmából előkészített versenyre, így Kovács Ivó Milán, Farkas Barnabás, Dörömböző Krisztina; Németh Roland, Orsós Katalin, Bozsoki Csilla és Bozsoki Tünde utazhat el április 14-én.